Eredetileg magyar-olasz szakos tanárként végeztem, 15 évnyi komolyzene tanulást követően, zongora és ének vonalon. A kézművesség gyerekkorom óta érdekelt, de csak másfél éve találtam rá arra a mesterségre, ami az óta a szenvedélyemmé vált.

A gyertyaöntést és faragást autodidakta módon sajátítottam el. Magyarországon, egyedülálló módon készítek babaváró faragott gyertyákat, foszforeszkálós mignon faragott gyertyákat és Patchwork-mozaik gyertyákat. Gyertyáim legkisebb darabja csupán 5 cm-es, a legnagyobb jelenleg 20cm-es.

Igyekszem mind színvilágában, mind, pedig a motívumok terén egyedit és sokrétűt alkotni, éppen ezért még nem készítettem két egyforma gyertyát. Szeretem alkalmazni a szakrális népművészetben is megtalálható virágmintákat.

A gyertyafaragás az alapgyertya formába történő kiöntésével kezdődik, ezt követi a színezett viaszba való mártogatás és a faragás. A folyamat végét a lakkozás zárja le.

Székelyföldön a XVll. századtól, elsősorban a főúri udvarok részére készítették el a viasz, vagy faggyúgyertyát mártogatás és öntés módszerével, a gyertya faragással történő díszítése a Nyugat-európai népművészben jelent meg legelőször.

Gyertyát Magyarországon elsősorban a méhészek és a mézeskalácsosok készítettek természetes méhviaszból, amely azonban nem alkalmas a faragott gyertya készítésére.

A gyertya elsődleges funkciója évszázadokon keresztül a világítás volt, néhány száz éve jelent meg az igény a díszítésre, melyre egy különleges egyházi vagy családi ünnep teremthetett alkalmat, gondolok itt pl.: a keresztelőre, esküvőre, húsvétra.