1958-ban születtem Miskolcon. Édesanyám és nagymamám otthon voltak, így nem lehettem óvodás, de tőlük megtanultam a varrás, a kézimunka tudományát. Az első babaruhákat ekkor készítettem. Az iskolás éveim alatt magamnak, közvetlen környezetemnek varrtam ruhákat. Ezután a Budapesti Műszaki Egyetemen tanultam tovább, ahol 1981-ben szereztem építőmérnöki diplomát.

1985-ban született a legidősebb lányunk Borbála, majd 1989-ban Rozália, 1995-ben pedig a fiunk, Bálint. Az akkori konfekcióipar szűkös kínálata és stílustalansága késztetett arra, hogy először a saját lányaimnak varrjak olyan ruhákat, kötényeket, amelyeket természetességükből fakadóan a mindennapokban hordhattak, de mégis különleges szépséget, „kislányságot” tükröztek. A 80-as évek végén szívesen fogadták be kislány ruháimat az akkor megjelenő butikok. Az aprólékos részletek igényes kidolgozását értékelte az Iparművészeti Vállalat, ahol Antoni Rozi Bábkészítő műhelyének munkájába kapcsolódtam be.

Férjem édesanyja a háború előtt masamód mester volt, tőle kaptam a kalaposmesterség és az öltözék kiegészítők készítésének alap fogásait és halála után örökségül néhány szerszámot is. 2011-ben Armarium Manufaktúra Kft. névvel családi vállalkozást alapítottunk, ahol a sok év alatt kikristályosodott elképzeléseimet meg tudom valósítani.

Szívügyemnek tartom a szép hétköznapok megteremtését és a gyermekeink igényességre való nevelését. A csillogó-villogó reklámok közül eltűntek a harminc-negyven éve még ismert táblák. Ma már nincs szabó, varrónő, cipész, villanyszerelő, asztalos... Pedig szükség lenne rájuk. Megszűntek az iskolák, műhelyek, ahol az alapszakmák ősi fogásait el lehetne lesni az öreg mesterektől. De a tanításból is eltűnt a gombvarrás, horgolás, virágkaró faragás, hamutartó hajtogatás, vagyis a tűvel, cérnával, reszelővel, kalapáccsal való bánásmód megismertetése. Helyette inkább a gombnyomás, internetkezelés jött divatba.

Ha azt szeretnénk, hogy a jövő nemzedék ugyanúgy tudja használni a két kezét, mint a nagyszüleik, akkor ehhez alkalmat is kell teremteni. A gombolható ruha, a köthető masni, a kapcsolható patent a játék babán megköveteli a kézügyességet az anyaszerepbe éppen most beletanuló 4-12 éves kislánytól is. Ha még a saját ruháján is ugyanúgy „működnek” a dolgok, mint a babáén, immár a játékból komoly tanulás lett. Újra kell kötni a masnit, újra kell gombolni a ruhát, újra kell kapcsolni a patentot. És ha véletlenül leszakadna a gomb, azt vissza lehet varrni, de akár új ruhát is lehet készíteni a babának.

A ruhákon visszaköszön a huszadik század igényes polgári öltözködési stílusa a hetvenes években a táncházkultúra megjelenésében újraértelmezett népi stílusjegyekkel együtt. A polgári és népi „divat” harmóniáját a természetes gyermeki viselkedés teszi teljessé. Ezekben a ruhákban egyszerre jelenik meg a múlt motívumkincse, a jövő divatja és a jelen szükségszerűsége, hiszen a gomb valóban gombolható, a patent kapcsolható és a masnit is minden alkalommal újra kell kötni.

A kalap megvéd esőtől, naptól, hidegtől, melegtől, de egyenes tartásra, felemelt főre és nyílt tekintetre is késztet. Viselője bátran nézhet a rátekintők szemébe, hiszen megjelenésében életkorához illően, gyermekségében kiteljesedve, magabiztosan keresheti helyét a világban.

Munkáimat a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete és a Magyar Formatervezési Tanács „V.Gyermek-Játék” országos pályázatán professzionális kategóriában II. díjra értékelte. 2011-ben indultam a Mesterségek Ünnepe „Tetőtől talpig” pályázatán, ahol gyermek kategóriában egyedül jutottunk be az augusztus 19-i ünnepélyes divatbemutatóra. Megtiszteltetés számomra, ha meghívnak különböző színvonalas eseményekre - rendszeresen jelenünk meg a Gödöllői Királyi Kastély rendezvényein, és a 2011. december 17-19-én a Duna palotában megrendezett Adventi „Fény ünnep” rendezvényén is ott voltam.